Kárpátaljai utazások · Helytörténet · Adatok Kárpátalja műemlékeinek történeti hátteréhezAdatok Kárpátalja műemlékeinek történeti hátteréhezSzabolcs-Szatmár-Bereg megye és a magyar szemmel Kárpátaljának, Kijev irányából viszont korábban Kárpátontúli Területnek (Zakarpatszkaja Oblaszty) nevezett – ma a Magyar Köztársasághoz, illetve az Ukrán Köztársasághoz tartozó – megyék között a magyar államalapítástól (1000) a trianoni békeszerződésig (1920) politikai kapcsolat nem létezett, nem létezhetett, mert mindkét terület a Magyar Királyság része volt, egységes központi irányítás alatt.
E kilenc évszázad alatt e két rész – ma országhatárokkal kettéválasztott területi közigazgatási központjai: A terület legfontosabb stratégiai pontja a Vereckei - hágó! Az 1200 körül a magyarok vadregénybe illő honfoglalását írja meg a Névtelen Jegyző (Anonymus), miszerint őseink a vereckei hágón keresztül vándoroltak volt hazájukból (Etelköz) a Kárpát-medencébe (895). Ezen az országból kivezető fő útvonalon – amelyet a 13. században „Orosz-kapu”-nak is neveztek – özönlött be a mongol hadak fő ereje 1241 tavaszán Batu kán vezetésével. Ide érkezett Brezán (ma: Ukrajna) várából 1703 nyár elején II. Rákóczi Ferenc, hogy a nevével fémjelzett Habsburg-ellenes felkelés élére álljon, s itt hagyta el az országot 1711-ben. 1849-ben a magyar szabadságharcot leverő cári seregek útja vezetett Vereckén keresztül. A II. világháború után ismét nemzetközileg fontos ponttá válik Magyarország számára, hiszen a Szovjetunióba történő magyar árukivitel – közúton és vasúton egyaránt – a Kárpátok hegygerinceinek e pontján jutott át. Ezt a jelentőségét ma is őrzi: az úgynevezett V. korridoron keresztül történik a nemzetközi árucsere Ukrajna és Oroszország irányába (és onnan vissza), nemcsak Magyarországról, de az európai földrész D-i részéről (Olaszország, Szlovénia, Szerbia, stb). Kit találtak a honfoglaló magyarok a mai Kárpátalja területén?
Lampert herceg Beregszász megalapítója Már a 11. század végén a szlávok és magyarok mellett német anyanyelvűek is feltűnnek e vidéken. A fentebb említett országos út Munkácsnál ágazott ketté: a déli, Szatmáron keresztül az Észak-Erdélybe vezető ága mellett jött létre Beregszász, amelynek régi neve Lampertszásza (Luprechzaza) volt. A név előtagja alapján telepítőjének Lampert herceget tekinthetjük, aki I. László király (1077-96) idejében a megyének is ura volt. A település jelentőségét mutatja, hogy bár a vidék az egri püspökség alá tartozott, a város papja, mint királyi plébánia vezetője felett közvetlenül az esztergomi érsek gyakorolta a fennhatóságot. A helység a kiváltságait 1247-ben nyerte el IV. Béla királytól, a középkorban általában a magyar királynék voltak a földesurai. Lakossága a 13-14. század fordulójára magyarosodott el, amit a környék népének a beköltözése is elősegített. A középkortól, írásosan igazolhatóan 1299-től 1918-ig Bereg megye közigazgatási székhelye volt. Al-Idriszi arab utazó1154-ben Ungvárt (H.n.k.b.r. = Hunkbar) mint „nagy és virágzó város”-ként sorolja fel munkájában Az országos út másik ága Munkácsról Ungvárra, a középkori Ung megye székhelye felé tartott. Anonymus regényes történetében a település és a közeli Laborc folyó nevéből összehozott monda máig ható erejű. Az igazság az, hogy a királyi Ung megyét a már az államalapító király, (I. vagy Szent) István idején megszervezett Zemplén megyéből szakították ki a 12. század első harmadában, vára pedig az Ungvár feletti, a Keleti-Beszkidek őserdeje alatt, az összeszűkült Ung folyó völgyében felépült Nevicke vára volt. Ez ellenőrizte az Uzsoki hágón át a Halicsba vezető kereskedelmi és hadi utat. Magáról Ungvárról legkorábban egy arab utazó, al-Idriszi emlékezik meg, aki 1154-ben Ungvárt (H.n.k.b.r. = Hunkbar) mint „nagy és virágzó város”-ként sorolja fel munkájában. Ez a szerepe a tatárjárásig (1241) tartott, akkor elpusztult. Lassan éledt újjá, még a 14. század első felében is csak a megye második legnagyobb települése Nagykapos (Velky Kapus) után. A város felemelkedése az olasz eredetű Drugeth család homonnai ágának köszönhető, akik 1328-ban megkapták Ung megye ispánságát, 1332-ben pedig a nevickei uradalmat. Ők építtetik a ma is álló ungvári vár kastély-szerű elődjét Zsigmond király (1387-1437) uralkodása végén, ennek első várnagyait 1440-ben említik az oklevelek. Itt kell megjegyeznünk, hogy a Drugetheké volt Szabolcs megyében a Tisza melletti Záhony, a fontos tiszai átkelőhely Salamon, ill. Csap (Csop) irányába. A középkorban a két megye, Szabolcs és Ung nádori közgyűléseinek is helyet adó települést a Drugetek csatolták át az utóbbi megyéhez, s annak része volt 1920-ig. A tatárjárás után megszűnik Borsova megye, helyébe Bereg megye jön létre A tatárjárás azonban nemcsak Ung megyében hozott változást. Megszűnt Borsova megye is, a helyébe lépő Bereg megye azonban már jóval kisebb lett: a Tiszától nyugatra eső részét – a Felső-Tisza-vidéket – Szabolcs megyéhez csatolták. Az új megye névadója Bereg (Berehi) falu volt, a Munkácsot is magába foglaló beregi királyi erdőuradalom központja, ahol királyi kúria (udvarház) és vár (Munkács) is állott. A Kárpátokig felnyúló erdőség – ahogy azt az egri püspökség 1271. évi privilégiumlevelében olvassuk – Ugocsával együtt a „szent királyok” (István és László) vadászó erdeje volt, bizonyára gazdag állatállománya miatt. Az uradalom gondnoka (procurator) felügyelte az erdőóvókat, akiknek emlékét a Beregszász melletti Ardó (Ardov) falu neve tartotta fenn. A beregi-munkácsi uradalmat a tatárjárás után IV. Béla király hazamenekült leányának, Annának és férjének, Razlaus (Rasztiszlav) halicsi hercegnek adta. 1299-ben IV. Béla király másik leánya, Konstancia férje, Leo orosz herceg kezén volt, annak 1301-ben bekövetkezett haláláig. Munkács várát a középkor folyamán a király vagy a királyné birtokolta, ritkán adták ki kezükből, mint például 1395-99 és 1402-15 között, amikor Vazul és Tódor litván (podóliai) hercegek, 1415-től Tódor özvegye, Valha volt a vár ura. 1422/23-tól a rác (szerb) despotáké, Lazarevics Istváné és Brankovics Györgyé, s 1446-tól haláláig a törökverő hősé, Hunyadi Jánosé, majd özvegyéé, s fiáé, I. Mátyás királyé, hogy csak az ismertebb birtokosait soroljuk fel. A Beregi hegyvidék, Ugocsai, Máramarosi részek benépesítése
Az ukrán (rutén~ruszin) népcsoport betelepülése Okleveles források híján – mert nem kenézek útján történt – az ukrán (rutén~ruszin) népcsoport betelepüléséről tudunk a legkevesebbet a középkor folyamán. Bizonyos, hogy a 9-10. század szláv népessége továbbélt, de elsősorban a 14. század közepétől gyarapodott nagyobb számban a mai Kelet-Ukrajnából érkezettekkel. A jobban ismert Ung megye területén, a lakatlan gyepüelvén 1300-1450 között az Ung (Uzs) folyó mentén az ekkor létrejött falvak: Vorocsó, Perecseny, Zaricsó, Dubrinics, Berezna, Kosztrina, Sztavna, a folyótól távolabbi Hrabóc, Dubrava, Klenova, Ulica, vagy a másik oldalon Csernoholova, a Turja folyó menti Turica, Paszika, Porosko nevei mindenki számára nyilvánvalóvá teszik azok lakóinak nyelvét, hovatartozását. Az ugocsamegyei Rakasz 1300-ban történt adományozásakor még nem említették Csongova, Sárad, Rákóc és Misztice falvakat, amelyek egy 1351. évi birtokperben, mint Rakasz területén fekvők tűnnek fel; tehát ez alatt az ötven év alatt alapították őket. Hasonló eredményre juthatunk Bereg megyében is: a 14. században említik Asztély, Csomonya, Dávidháza másként Szapló, Izsnyéte, Kerepec, Podhering, Zápszony falvak neveit; a következő században alakultak Dubroka, Lukovo, Klacsanó falvak, hogy csak néhányat említsünk. A szabolcsi várispánság
Mezővárosok
Reformáció
Schönborn uradalom
A szabadságharc bukása (1711) után a királyi kézre került munkácsi uradalmat az addig nyújtott pénzügyi támogatás fejében gr. Franz Lothar Schönborn mainzi érsek kapta meg. A 19. század végén a család leszármazottai, ill. házasság révén Schönborn-Buchheim néven emlegetett uradalom 233 067 kat. holdon terült el, Bereg megye területének 37 %-t ölelte fel. A családtagoknak itt tartózkodásuk alatt lakóhelyet adó kastély, az uradalmat irányító jószágkormányzók, gazdatisztek irodái, szállásai, a 18-19. század fordulóján meginduló kapitalista gazdálkodás nyomán létesülő üzemek, mint a munkácsi vasgyár és timsógyár, a 24 majorság, a félezer holdnyi szőlő feldolgozására létesített pincegazdaság, stb. voltak a térség legnagyobb beruházásai. A 19. század második felében pedig a vasútépítés. Ungvárra 1872-ben futott be az első vonat, amely ugyanakkor elérte Beregszászt, Nagyszőlőst, majd hamarosan Munkácsot is. Innen a vereckei országhatárra 1887-ben, a Rahó-Körösmező-országhatár vonalon 1895-re építették ki a vasutat, az Ungvár–Uzsoki hágó közötti szakasz pedig 1894-1905 között készült el. Ez utóbbi vonalak létesítését nem a gazdaság, hanem a hadászat szempontjai motiválták, mert Dél-Lengyelország, Galícia, Bukovina I. világháborúban megismert nagy garnizonjai így voltak legkönnyebben megközelíthetők, lévén e területek az Osztrák-Magyar Monarchia részei. Üzenet a múltból
Forrás: Műemlékek a Kárpátok és a Tisza ölelésében, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat kiadásában, történelmi áttekintés- Dr.Németh Péter.
|
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |